Archívum · 2014-09-13
Milyen hatalmas éjszaka szilánkja ez a mostani 2013.06.18.
Megosztás Facebookon
Magától íródik ez, vagy szuverén írom én?
(Cseh-Bereményi: Levél nővéremnek)
Alkony
Tíz, jaj, tíz éve, hogy itt rekedtem ebben a valóságban, amely sebzett ordasok verme lett nélküled!
…aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Alszik A, és alszanak a gyerekek, nyugodtan verethetem magam Presserrel, József Attilával… Tíz évet vártam a könnyekre, most áradnak, hát sodortatom magam:
Tovább él a perc, amit úgy kívántam…
Lacrimosa
Hát itt van a Márványi. A sok költözésben eltűntek a képei, talán nem véletlenül, úgyhogy lerajzoltam emlékezetből.
Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integető fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.
Hajnal
Bori felsír, két óra. Átviszem, és én is végre mellébújok. Zúg a fejem a sok fülhallgatós zenétől, azt hittem el sem aludtam, mikor Gazsi ébreszt, utánam jött, s átfagyva a másik oldalamra kucorodik. Ahogy felenged, visszaalszik, és egyre följebb tolakszik a buksija a mellkasomon. Ezt Bori is valahogy érzi álmában, mert ő is megindul fölfelé, amíg össze nem koccannak középen. Beburkolnak, micsoda gazdagság! Nem Presser nem is József Attila, már az apostol emel:
„Halál, hol a te fullánkod?”